Tardos

www.tardos.hu  | Sziklamászó iskola

A település megközelíthető közúton: az 1-es úton Tatáig, onnan keleti irányban Agostyánig, autózunk, innen 4,6 km-re balra van egy bekötőút, ahonnan 1,5 km.

Tardos története:
Tardos a Gerecse hegység ölelésében fekvő település, mely a honfoglalást követően a Tarján törzs Tardos nemzetségének szálláshelye volt.
Első írásos említése 1217-ben történt Turdos alakban. Akkor a Karakó vár faluja volt, melyet Imre király 1204-ben - adománylevelével - az esztergomi káptalannak adományozta márványfejtésre, de II. Endre elvette a káptalantól, s (Katapán nb.) Paulinus és Jakab ispánoknak adta, majd visszavette tőlük, s az esztergomi egyháznak adta vissza.

A község a török hadjáratok során elpusztult és 1720-ig
lakatlan volt. Ekkor az érsekség - Keresztély Ágost herceg, Magyarország első hercegprímásának, illetve Csáky Miklós gróf hercegprímás ideje alatt - az érsekújvári birtokáról katolikus szlovákokkal népesítette be. Ezzel kialakult a település magyar-szlovák vegyes nemzetiségű lakossága.

A bányászattal kapcsolatban meg kell említeni, hogy már a rómaiak is kedvelték az itt található jura kori, vasoxidtól megszínezett, ammoniteszes vörös mészkövet, vörösmárványt. Az itteni vörösmészkő a távoli provincián élők számára is képes volt felidézni az otthoni előkelő környezetet olyannyira, hogy a Duna-partig, az akkori Lepavistáig vezető kőhordó utat építettek. A XII. századi feljegyzések szerint Imre király is innen szállíttatta a követ. 1487- és 89-ben pedig Beatrix királyné a budai építkezésekhez 42 hajórakomány márványt vitetett innen Budára.

A bányászkodás ma is rendületlenül folyik Tardoson. Ugyanakkor a már fölhagyott bányarészeken a sziklamászók találnak gyakorlóterepet, s a geológia szerelmesei, a kőzetgyűjtők, a jura kori, csigára emlékeztető lábasfejűek, az ammoniteszek ép példányai után kutatók is gyakran megfordulnak errefelé.

Egy kis földtörténet:
Tardos a Gerecse-hegység központi részén, egy, a hegység többi részétől jól elkülöníthető, tektonikus eredetű völgyben fekszik, melynek hivatalos megnevezése: Tardos - Vértestolnai Medence. Mint a medence megnevezés is utal rá, hegycsúcsokkal, hegygerincekkel határolt, hegyközi, többé-kevésbé sík területről van szó.
Akik kicsit már elmélyedtek a domborzati térképek böngészésében, és megkeresték rajta Tardost, egy jellegzetes, észak-déli lefutású "völgyet" azonosíthattak, mely még a nagyobb léptékű űrfelvételeken is jól kivehető.

A Gerecsében a Dachsteini Mészkő felett, a jura időszakban rózsaszínes, majd egyre sötétebb vörös színű, óceáni medencékre jellemző üledék rakódott le. Ebből alakult ki mai, jellegzetesen vöröses színű, főleg mészkő és márga rétegsor, melynek egy a díszítőkő bányászat szempontjából értékes szakasza a "tardosi vörösmárvány".

A tardosiak számára megszokott látvány, de az ide érkező, átutazó idegennek egy rózsaszín kőhalom a hegyen. Csupán ennyi látszik ugyanis a "vörösmárvány" bányából. Szándékosan írtam a "vörösmárványt", bár tudományos szempontból nem tekinthető márványnak, felhasználása, megmunkálása, sőt, még összetétele is megegyezik a klasszikus márványokéval: kalcium-karbonát (kalcit).
A különbség a kőzet történetéből adódik. A tardosi "vörösmárványt" nem érték azok a hatások (nyomás, hőmérséklet) amelyek pl. az Alpok, vagy a Kárpátok hegyláncainak kiemelkedése során működtek, nem préselődött össze olyan mértékben, hogy valódi márvánnyá váljon. Szerencsére. Ezért lehet pl. a kifejtett tömböket a réteglapok mentén elválasztani, és az ősmaradványok (pl.: Ammoniteszek) is ezért maradhattak meg.

Nagyobb térképre váltás